Minden változás egyetlen apró lépéssel kezdődik. Egy döntéssel, amikor kimondod magadban: ez így nem mehet tovább. Mégis, sokszor ezt az első, picinek tűnő lépést a legnehezebb megtenni.
Az én első lépéseim
Visszagondolva a saját utamra, jól emlékszem az apró lépéseimre. Nem tudtam még, hová tartok, csak azt éreztem, hogy az, amiben vagyok, lehúz és megfojt. Nálam sem volt ez egyenes, zökkenőktől mentes út. Volt, amikor megtorpantam, sőt vissza is fordultam, és volt, amikor az élet adott egy nagyobb lökést, hogy végre ismét megmozduljak.
A megszokott működéseink felülírása komoly belső munkát kíván. Önmagunkért, a saját életünkért mégis elkerülhetetlen.
Amikor a környezet is megérzi a változást
Amikor elindultam ezen az úton, a környezetem számára már a legkisebb változásom is szokatlan és ijesztő volt. A kapcsolataink ugyanis finoman összehangolt rendszerekként működnek, ahol mindenkinek megvan a maga jól bejáratott szerepe. Ahogy elkezdünk másképp jelen lenni, kimondunk egy nemet, meghúzzuk a határainkat, átrendezzük a saját fontossági sorrendünket, a régi játszma óhatatlanul felborul.
Nem mindenki tudott mit kezdeni az új működésemmel. Egyszerűen nem ismerték azt, akivé formálódtam, és idegen lettem számukra. Volt, aki eltávolodott, majd lassan végleg elmaradt mellőlem.
Kapcsolatok tisztulása, új kapcsolódások
A személyes fejlődés során az értékrendünk mélyen átalakul, és ez törvényszerűen hozza magával a kötődéseink tisztulását. Természetes, hogy akikkel korábban csak a régi mintáink mentén tudtunk kapcsolódni, azokkal idővel megszűnik a közös nevező.
Az elengedést kísérő belső folyamatok átélése sosem könnyű, hiszen a megszakadt kapcsolati szálak mögött ott van a rengeteg közös emlék. A belső átrendeződéssel párhuzamosan viszont a környezetünk is átalakul. Helyet kapnak az életünkben olyan új kapcsolódások, amelyekben már érettebb jelenléttel tudunk találkozni. Megérkeznek mellénk a hozzánk illő emberek. Néha a régi kapcsolatok sem vesznek el végleg: van, hogy egy régi barát tér vissza hozzánk, amikor ő is elindul a saját útján, és egészen más, érettebb szinten tudunk egymáshoz kapcsolódni.
Egyetlen kicsi lépés, amit ma meg tudsz tenni
A közös kísérések során a hangsúly a fenntartható, biztonságos ritmuson van. Mindig megállunk egy pillanatra, és feltesszük a kérdést: mi az az egyetlen, konkrét dolog, amit még ma meg tudsz tenni magadért, hogy elindulj a változás felé?
Nem kell fejest ugrani a mélyvízbe, és egyetlen nap alatt felforgatni az egész életedet. Épp elég, ha a saját tempódban haladsz. Ha mi nem lépünk, az élet előbb-utóbb átrendezi a dolgokat körülöttünk. Nem kell megvárni, hogy a körülmények kényszerítsenek a változásra. Sokkal jobb, ha mi hozzuk meg a döntéseinket, és a saját kezünkben tartjuk az irányítást.
Az első lépés mindig a legnehezebb, de érdemes megtenni önmagadért. Nem nagy dolgokra kell gondolni, csak arra az egyetlen kicsire, amit ma elbírsz.
Ha szeretnéd, hogy kísérjelek ezen az úton
Ha úgy érzed, jól esne mellé valaki, aki segít megtalálni a saját tempódat, szívesen találkozom veled egy konzultáción, vagy hosszabb úton a mentorprogramban.